Bemutatkozás

A nevem Kiss László. Kazincbarcikán egy kelet-magyarországi kisvárosban születtem 1982-ben. 2005-től már Budapest környékén élek, melynek oka, hogy az ország fővárosi régiója sokkal több lehetőséget rejt egy magamfajta gondolkodású embernek. 

Már az iskolai évek alatt hatással voltak rám a művészetek. A rajz, festészet és a zene is kitöltötte a mindennapjaimat. Az általános iskolai évek alatt rajztagozaton emelt szintű oktatásban részesültem, majd ezt követően otthon sem hagytam abba az önképzést. Hamar rájöttem, hogy nem csupán a rajz vagy a festés segít kifejezni a gondolataimat, hanem a fényképezés is ugyanolyan örömet okoz számomra. A digitális technika megjelenésével nem volt kérdés, hogy mivel fogok foglalkozni a jövőben.

Le sem tudtam tenni az első gépem és már akkor próbálgattam a fények manipulánsával jobb eredményt elérni. Ha pedig lehetőségem volt emberek felé fordítani a kamerát, nem haboztam. Sokáig nem tudatosan, de mégis a portré volt az amely meghatározta a fotóim témáját. 

Ma már tudom, hogy a kedvenc és elsődleges témám az emberábrázolás. Ha nem fotózhatnék portrét, talán nem is érdekelne tovább. A kommunikáció, a kapcsolatok számomra olyan életteret jelentenek, melyek nélkül nem is tudnék létezni. Ennek megfelelően igyekszem minél mélyebben megismerni, vagy inkább megfejteni az emberi lényt, a lelket. 

Célok, jövőkép:

Legfontosabb, hogy továbbra is ugyanolyan vagy még nagyobb örömöm leljem a fotózásban. Úgy gondolom, ha már nem szívből csinálnám nem folytatnám tovább. 

Másik fontos cél, hogy olyan felvételeket készítsek, melynek üzenet, tartalma, mondanivalója van. Elégedett vagyok akkor, ha valaki eltünöődik egy-egy képemen és találgatja, vajon mit gondolhat, vajon milyen üzenetet közvetít a fotón. Fontos, hogy talál mondanivalót, hogy gondolkodásra serkenti a szemlélőt. Ez nagyon fontos számomra!

Ha választani lehetne, hogy milyen hatást szeretnék elérni: egy gratulációt, vagy néma csendet, akkor én az utóbbi választanám. Többet ér számomra a hatás, mint ámulat. Azt gondolom ilyen érzésekkel egy World Press Photo kiállításán találkozhatunk. 

Motiváció:

Belülről fakad. Nem másoktól várom az erőt, hanem saját magam motiválom, így ez a lendület soha nem fogy el belőlem. De nagyon fontos, hogy a közönségért dolgozom, így visszajelzések nélkül - akár a negatív kritika nélkül is -, nem tudom milyen irányba tereljem magam. Ez az oldal segíthet abban, hogy még több helyre eljussanak a munkáim ezáltal még több kritikát, visszajelzést kapva. 

 

 

 

 

 

 

 

Kedvenc szín:  Kék és fekete 
Kedvenc évszak: Mindegyikben megtalálom azt amit szeretek
 Kedvenc zene:

Nincs kifejezetten kedvenc, de vannak előadók, melyeket fotószerkesztés közben szívesen hallgatok: 

Nils Frahm, Ólafur Arnalds,